udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: Aradi Magyar Színház

2004. december 22.

Az Aradi Régi Színház kétnyelvű előadásban mutatta be Resicabányán dec. 19-én Matei Visniec Félelem című darabját. Doru Nica és Tapasztó Ernő játszott a drámában. /Makay Botond: Kétnyelvű színházi előadás Resicabányán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

2005. július 5.

Resicabányán 1985-től működött magyar műkedvelő csoport, amelyik a kilencvenes évek elején a Cziczeri Béni Néptánccsoport nevet vette fel. Rácz Virág Irma az együttes oszlopos tagja volt. Elmondta, hogy annak idején határtalan lelkesedéssel, kitartással jártak a próbákra, 16 pár ropta a magyar táncokat, a nem magyar ajkúak is megtanulták a magyar népdalokat. A rendszerváltás után az RMDSZ székházába tartották a próbát. 1998-ban léptek fel utoljára. Azóta, ha leszámítják az Aradi Magyar Színház két évvel ezelőtti fellépését, Resicabányán nem volt nagyobb magyar kulturális rendezvény. Rácz Virág Irma a műkedvelő együttes újraélesztését többször kezdeményezte, sok magyar vagy magyar származású fiatalt megkeresett, eredménytelenül. /Balta János: Újraéleszteni a közművelődést. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 5./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék